Janka – 22:56 (17:56)
Sziasztok! Csak egy kis mesélés következik. Tegnap volt az első meccsem, kézilabda meccsem. Nagyon jó volt. Hatra mentünk, egy kicsit késtünk, talán 15 percet. Igazából nagyon vicces, mert semmi bemelegítés nincsen. Meglobálom a csuklóm, a karom, aztán igazából megyünk is szétverni a csapatot. De nem, egyáltalán nincs izomlázam, nem vagyok lesérülve, semmi. Pedig nem az, hogy nem dolgozok, vagy kevesebbet dolgozok, sőt többet többet dolgozok, mint otthon csináltam, de otthon valamiért Attila bácsival fél órás bemelegítéseket csináltunk, és így is, úgy is izomlázam volt, fájt mindenem. Na, szóval ez érdekes. Megvolt a meccs, fél nyolckor kezdődött. Dörgött, villámlott és zuhogott az eső. Igazából szélen játszottam, de igazából nem nagyon volt szélen játszó dolog, mivel az első 15 percet még nagy iramban játszottunk, utána a másik csapat így szét esett. De van az a szabály, vagy mondás, hogy könnyebb, vagy nem, nehezebb egy nagyon szar csapatot megverni, mint egy jó csapatot. És ez annyira igaz volt, tehát, hogy annyira béna voltak, hogy majdnem behaltam. Ilyen béna csapattal még sose játszottunk otthon, vagy Magyarországon. És sokkal többet hibáztunk, mi, a mi csapatunk. Nem azért, mert bénák voltunk, hanem mert annyira béna volt a másik csapat, hogy hú! Löttem egy gólt, képzeljétek. És még lőhettem volna kettőt, csak szarul jött a labda, és nem bírtam elkapni. Igen. De passzoltak, meg tök jó volt, meg labdát szereztem. Annyi labdát szereztem, nagyon büszke vagyok magamra. Igen.
Janka – 22:59 (17:59)
Aztán hazaértem ilyen 10-re. Megmostam a hajamat, fél 11, és mire leültem az asztalhoz, 11 óra lett. Így éjfélkor mentem aludni. Reggel nagyon szar volt felkelni. Majdnem elkéstem az iskolából. Ebből az iskolából azért nehéz elkésni, mert vannak, akik még – 7 órakor csöngetnek be és 7:15-kor még nem kezdődik el az óra sem, akkor slattyognak be a terembe. Na mindegy. Az első három órán harcoltam az életemért, hogy ébren maradjak. Aztán volt szünet, amiről nem emlékszem, mit csináltunk. Jaj, azt hiszem, már írt nekem az edző, hogy akkor ma menjek, és négyre, mert hogy lesz kapuslövés szélről. És mondom, mekkora már, gyakorlás, mondom, hát persze, hogy megyek. Ott leszek, főnök, minden. Aztán eszembe jutott, hogy tegnap még Rodrigo elment a kocsival Sao Pauloba, mert ott volt munkája. Tehát nincs kocsi, nincs, hogy elvigyen. Úgyhogy ráírtam a Dudára, hogy ő megy, vagy megkérdeztem az edzőt, hogy ki megy. Mondom, jó. Szépen sorjában minden egyes embert megkérdeztem, hogy el tud-e vinni. Senki. Aztán jó, egy embert nem kérdeztem meg, de őt nem tudtam, hogy ő kicsoda. Mindenkit megkérdeztem, senki, senki nem tudott elvinni. Úgyhogy most igazából aközött az állapot között vagyok, hogy tudnék aludni két órát (ásítás – a szerk.), vagy tudnék futni két óráig. Úgyhogy így nem tudom eldönteni, hogy fáradt vagy energikus vagyok-e. Éhes nem vagyok. Ja. Na mindegy. De ez még ne, na. Szóval vége volt az ebédszünetnek, meg végigszenvedtem még az utolsó két órát, bla bla bla. Utána negyed egykor végeztünk. Kiültem az iskola elé a padra, mert megbeszéltük Anna Juliával, hogy elmegyünk ebédelni. Na, a drágák, 50 percen keresztül ültem, és vártam, hogy megérkezzenek. Megjöttek, akkor még Zanele is ott volt, akkor elmentünk valami
Janka – 23:02 (18:02)
valami, hogy hívják, gyöngyös tea vagy bubble tea boltba, ahol mondták, hogy van valami akció, hogyha letöltesz valamit, és mit tudom én, akkor ingyenesen kapsz egy teát. Én megpróbáltam, de kiderült, hogy nincs az a az azonosító számom, amit csak a brazil állampolgárok kapnak, úgyhogy szerencsére nem kellett szerencsétlenkednem az alkalmazással, tehát ők letöltötték, kaptak ingyen bubble teát. Kettőt belekortyoltak, majd rájöttek, zöld volt amúgy, mert ez csak valami új ízre volt a a kapható, ez az ingyen kaphatóság, vagy mi. És kettőt szippantottak a szívószállal, és rájöttek, hogy undorító. Utána elmentünk a Victeal-ba enni. Ami nagyon finom, ilyen retro étterem, és és olcsó, és van ilyen diákakció, és nagyon finomat csinálnak, de annyi kaját adnak, hogy még. Tehát bementem haláléhesen, és úgy érez- úgy jöttem ki, hogy úgy éreztem, hogy gurulok. Utána visszaindultunk, de aztán eszünkbe jutott, hogy akarnak valami ruhát vásárolni valami szülinapi partiba, ahova valami ilyen különlegesebb a téma. Úgyhogy baktattunk 10 percet valami használtruha boltba, de az zárva volt, aztán egy másikba, aztán a harmadikba. Egy olyan boltba mentünk be, ahol volt egy külön stylist emberke, aki segít, hogy hogyan öltözz fel, és akkor Anna Julia meg a stylist emberke összeveszett azon, hogy mit kéne felvenniük, szóval röhögve kivonultunk a boltból. Utána Anna Juliának meg a Santa Marcelina-ba járó lányoknak vissza kellett menniük, mert nekik délután is órájuk volt, én nem bírnám ki, én örülök, hogy csak délig volt. Azután még a Biát elkísértem papírboltba, én csorgattam a nyálamat, de minden olyan drága volt. Utána még baktattunk egy kicsit, elváltunk, mert neki a másik irányba volt a haza. Háromra értem haza. Fél négyig próbáltam még kocsit szervezni, mindenkit, mindenkit, tényleg minden követ megmozgattam, hogy hadd menjek el négy órára, de végül senki nem vállalta el.
Úgyhogy ezt egy égi jelnek vettem és elmentem aludni. Egy órát aludtam 5-ig, 4-től 5-ig, utána pedig most felkeltem és vigyázok a nagyira és itt ülök a tévé előtt és az előbb egy felolvasó vicces, nem is dicsőítés, mert nem dicsőítettek, hanem úgy képzeljétek el, mint a Kaláka, vagy a Kávé zenekar, csak így Jézusra énekelgetnek és egy pap bácsi reverendában áll és egy szál mikrofonba csárdázik és így nagyon éli a zenét, szóval ez így a tévén nézve nagyon nevetségesnek tűnt. Hát igen. Ja, és most akkor elkezdem feltölteni a fotókat.
Gábor – 23:08
Köszi! Mindenki alszik, majd reggel ők is meghallgatják. Éljen a gólod!!!
Janka – 23:16 (18:16)
Jóéjt😘
Gábor – 23:20
Neked is majd, kicsi Jankám!
🥰
