Janka– 17:23 (12:23)
Most végeztem az iskolába, battyogok haza, és arra gondoltam, hogy csak elmesélem, mit csináltam múlt héten, mert amúgy jó hetem volt. Szóval múlt héten irtó sokat voltam kézilabdázni. Igazából izomlázam nincsen, az egyetlen probléma az, hogy valahogy kiment a bokám, és nem jött vissza. Úgyhogy pöppet sántikálok, de nagyon jó volt. Elmentem a kisebb korosztály edzésére is, mert amúgy az elején azt mondta az Igor, hogy amúgy mehetek arra is. Hát mondom, jól van, akkor elmentem, mert most nem tudtam volna mit csinálni magammal. Ott szétvertem mindenkit, sz*rrá cseleztem, lőttem a gólokat. Aztán elmentem a – csáó! (kiköszönt a telefonból – a szerk.) Elmentem a saját edzésemre, és ott meg engem vertek sz*rrá. Ja. De amúgy nagyon jó volt, egy csomót röhögtünk. Aztán pénteken megint kézilabdázni voltam. Amúgy portugál óráim is voltak. Ezek is nagyon jók voltak.
Akartam valamit. Ja, igen, szombaton. Szombaton felkeltem 10:00 órakor. Annyira jól esett sokáig aludni. Ez a 6:00 órai kelés, ezt úgy rühellem! Vagy hát nem tudom, nem szeretem. Szóval végre a hétvégéket ki szoktam használni, hogy sokáig aludjak. És utána megmostam a hajamat, mert ugye nagyon sokat kézilabdázok, és valami borzalmas, hogy mennyire zsíros a fejem minden egyes edzés után, meg haj waxot is használok, hogy a kis fürt ne repüljenek be a pofámba. És lehet, hogy kicsit gyakrabban kéne mosnom a hajam, de megmostam szombaton. Utána utána elmentem 2:00 órakor cserkészetre, ami nagyon-nagyon jó volt. Igazából semmi nagy dolgot nem csináltunk, csak építettünk egy bazi nagy asztalt, főztünk nyárson
Janka– 17:26 (12:26)
főztünk nyárson krumplit, halat, én amúgy szeretem a halat, meg általában nincs iszap íze, de ennek, Édesapa, nagyon iszap íze volt, nagyon-nagyon durván, lehet, hogy azért is, mert nyárson csináltuk, vagy nem tudom, de borzalmas volt a hal. A krumpli nagyon finom volt, csináltunk sült répát meg tojást: a tojást, a rendes nyers tojást valahogy fel kellett szúrni hurkapálcára, úgy, hogy ne törjön ripityára. Persze ötből négy ripityára törött, az ötödik az pedig csak szétrepedt vagy megrepedezett, úgyhogy ez nehéz volt. A cserkészet után elbatyogtunk acait enni, ez egy ceremónia minden cserkészet után, és nagyon jó volt, nagyon finom az acai, és utána pedig megjött értem Mara. Hazamentünk és churrascot ettünk, az barbecue, de itt olyan, már mondtam, hogy nagyon finom barbecue van. Telezabáltam magamat, igazából a cserkészet eleje óta csak ettem egész délután, aztán este is. Churrascot csináltunk, beszélgettünk, én mutattam magyar zenéket, ők mutattak brazil zenéket, megnéztünk ilyen x-faktort, ami nagyon vicces volt. Mara és az anyukája már rég bement a házba, Rodrigóval kincskeresést tartottunk a CD-i között, nagyon menő CD lejátszójuk van, és na, mindegy, vicces volt. Aztán vasárnap kicsit véletlenül tovább aludtam, és úgy volt, hogy 11-kor megyünk szavazni, elkísérem Rodrigót szavazni. 10:30-kor sikerült felkelni, mert elaludtam, de mentünk 11-re sétálva, mert itt az iskolában van a szavazás, úgy, mint otthon, és nagyon hosszú sor van, mert itt nem ilyen fülkés szavazás van, hanem egyesével kell bepötyögni a számokat, amire szavazol és online, szóval nem papíros, az azonosítás az nagyjából ugyanúgy működik. Szavaztunk, találkoztam
Janka– 17:29 (12:29)
Találkoztam egy lánykával, akivel a Rotary rendezvényen találkoztunk. Ő Magyarországra megy rövid cserediák programra, Szegedre. Beszélgettünk a sorbanállás közben. Rodrigonak annyi ismerőse volt! Közben tanított a brazil szavazásnak a menetéről, a parlament felépítéséről. Ezt mind portugálul, úgyhogy persze miután elmondta, még utánaolvastam, de azokat a szavakat, amik angolul is ugyanúgy hangzanak, vagy az eleje a portugál, és a vége angol, vagy az eleje angol, és a vége portugál, azokat értettem. A szavazás végén elkezdett szakadni az eső, úgyhogy Mara jött értünk autóval. Találkoztunk a Mara bátyjával is. Ők nagyon cuki kis család, bírom őket. Utána hazamentünk, ebédeltünk.
Egy picit filmet néztünk, de nem fejeztük be, mert jött értem a Fekete Tamás. Ő az a bácsi, aki ajánlotta a portugál tanáromat, a Katit. Szintén ismerte a Sándort. Cserkész volt. Magyar. És kint lakik a Demetriába. Az az a városrész, amiről meséltem, hogy olyan, mint egy nagypapa birtok, csak mondjuk egy városrész nagyságú. És nem lepukkant házak vannak, de ahogy a birtok, mint telek, úgy kell elképzelni, csak sokkal zöldebb, és nincs kiszáradva semmi. Ugye most még. És nagyon szép házak vannak. Szóval elvittek a házukhoz. Pisztácia és mentazöld házuk van. Nagyon gyönyörű az építészete, hát valami csodálatos. És a lépcső, hát én a lépcsőn hátast dobtam és annyira tetszett, hogy az épp a háznak voltak ilyen ö nagyon sok fa ö anyag volt benne, ilyen nagyon kreatív. Szóval ilyen természetközeli megoldások voltak, és bazi nagy ház, de csak két hálószoba volt benne. Nagyon-nagyon tetszett tényleg.
Janka– 17:32 (12:32)
A kert, az meg olyan, mintha a nagypapát és az Ilit összeeresztették volna, és nagyon nagy, akkora, mint a birtok, csak széles, olyan hosszú, mint a birtok, csak így egymás mellé pakolva kétszer. És körbemutogatták nekem az összes növénykéjüket, meg mindent. Van egy nagyon mély medencéjük, nagyon menő, nagy teraszuk van, nagy erkéllyel. Nagyon szép tényleg a ház, és megmutogatták a növénykéjüket, az összes létező bogyót, amit találtak, a pofámba tömtek. Életemben nem ettem annyi nem tudom milyen növényt, mint amit tegnap. Utána persze f*tam egy pöppet, de nem baj. A nagyrészük amúgy ugyanolyyan ízű volt, ilyen sárga gömb, és igen, olyan bogyó, bogyó ízű, bogyó volt. Volt egy jami, nagyon rossz volt, de arról tudtam, hogy nagyon rossz, azt itthon cukros lé formájába próbálták belémönteni, de borzalmas, borzalmas volt. A bogyókat amúgy így nagyjából el lehetett tűrni, ettem szedret is, olyan semmilyen ízű volt, vagy hát na, olyan bogyó ízű. Úgyhogy legyetek rám büszkék. Miután megnéztük a házukat, a telküket, utána elmentünk sétálni Demetriába, az erdőbe. Hát valami gyönyörű szép volt. Annyira vicces, mint amit Horvátországban is megfigyeltünk Édesanyával, hogy azok a növények, amik otthon vannak ilyen picibe, azok ott ilyen 2,5-3 m-esre megnőnek, és így kerítésként is használják, és nagyon vicces volt. Odaértünk egy tóhoz, ami nagyon szép volt. Ott is így minden játszótérre felmásztam, madarakot hallgattunk a madárfelismerő telefonon. Volt papagáj, mindenféle madár. Kb. úgy van az a Demetria, hogy a Demetrián belül is vannak a házak csoportba, de nem úgy kell elképzelni, hogy egymás hegyén hátán vannak csoportok, hanem elég sok hely van két telek között.
És akkor 5 m-t mentünk beljebb a kerítéstől, amikor beértünk egy lezárt részre. Ez úgy van, hogy lezárt szomszédság, hogy oda csak az mehet be, aki ott lakik, mint egy lakópark. És akkor oda bementünk 5 m-t, és máris 5 féle madár ordított a fejünk fölött, szóval nagyon nagyon jó.
Utána elmentünk, elvittek misére, utána pedig hazavittek. Ma pedig voltam iskolába, sudokuztam órák alatt, meg leírtam, amit érdekesnek találtam, például a szociológiáról a dolgokat. Ja, és képzeljétek, hogy nem lett meg az 50%-os fölény, ezért újra lesz választás, úgyhogy mehetek megint Rodrigóval. Hihi.
Judit – 17:44
Nagyon izgi, hogy találkoztál egy cserediákkal, aki Magyarországra jön!
Nem csináltál véletlenül fotót a Tamás házáról? És a kertjéről? És a demetriai növényekről? És a tóról? Megmindenről? Annyira szép lehetett! 🤩
Igen, olvastam, hogy szoros kimenetelre számítanak a választásokon.
Mara nem megy szavazni?
Gyorsan hazaértél
Janka – 17:48 (12:48)
De elment.
Hát igen.
Nem mertem még a házról, de a növényekről csináltam.
Judit – 17:56
Kutya 😂
Nagyon cuki a hintás kép.
A sütögetős meg elég autentikus.
Judit – 18:07
Hova akartak elvinni kézizni, ahova nem tudom, hogy akartál-e menni?
Janka – 18:12 (13:12)
Egy hetes bajnokságra mennek a csajok, és amúgy nagyon szívesen mentem volna, csak úgy volt, hogy gulyáslevest főzök, meg jön a Laura, akit nagyon szeretek és akartam vele találkozni, meg minden. Szóval sajnos igazából ez pont az volt, hogy én nem tudtam, hogy hova szeretnék menni. Jó, egy picit talán jobban hajlottam arra, hogy itthon maradjak a Laurával, de oda is nagyon szívesen mentem volna, mert szerintem tök nagy buli lett volna. De igen, szóval megírta a Mara, nagyon diplomatikusan megfogalmazta azt, hogy hát a Rotary miatt sajnos nem tudjuk még elengedni ilyen nagy útra a Jankát, de nagyon köszönjük a lehetőséget.
Judit – 18:22
Kár, hogy választani kellett. De így is jó lesz!
