Janka – 00:42 (19:42)
Ma olyan 10 óra körül felkeltem, elkészültem és belevágtam a gulyás-maratonba. Úgy két órával számoltam, mert hogy úgy gondoltam, hogy béna leszek, de igazából másfél óra volt maximum, és igazából a abból is fél óráig vártam, hogy kész legyen.
Úgy csináltam, hogy egy recept volt, hát tök jó volt megcsinálni. Élveztem, aztán kész lett, úgyhogy ebédre megkóstoltuk. Szerintem ahhoz képest, hogy életem első gulyáslevese, elég jól sikerült. És nagyon, nagyon jó volt. Szeleteltem hozzá kenyeret, a tálaláshoz, úgyhogy minden nagyon pöpec volt. A nagyi azt mondta, ízlett. Annyira megható, hogy éppen vacsorázunk, és vacsorára is azt kérte, és vagy nagyon szeret, és amúgy tök sz*r a gulyásom, vagy tényleg jó.
De majdnem stroke-ot kaptam: ültem az asztalnál, és akkor kiszedik a gulyást, kérdezi, hogy Janka, rizzsel kell enni? Nézek rá. Hát ezt a pörköltet, ezt rizzsel kell enni, mutatok az asztal közepén lévő pörköltre. Nem, nem, nem, a gulyást. Mondtam, a gulyást? Rizzsel? Ez egy leves. Mi van? És akkor utána így mondják, hogy jó, jó, akkor kenyérrel kérem. És egy lendülettel beleszedte az ápoló nénije a darált húst, amit a spagettihez szoktunk enni. És annyira próbáltam semleges fejet vágni, hogy beleszedte a levesbe a fasírtot, a fasírtot!. Ú, jaj, jaj. Na mindegy, mindegy. Csak ennyi.
Judit – 6:48
Szia Janka!
Nagyon jól néz ki!
Büszkék vagyunk, ügyes vagy. 🥰
Judit – 6:51
Akkor volt hasonló élményem, amikor a német főnököm kíszedte a tányérra a nokedlit és a pörköltöt, majd a tetejére szedte a borsófőzeléket. 🤪
Gábor – 8:59
Szia Jankám! És tálalás közben magyar népdalokat énekeltél?
Janka – 14:48 (09:48)
Fúj!
Nem. Csak utánna megmutattam nekik a kedvenceimet